A tél egy egészen különleges évszak a kertekben, ilyenkor teljesen más összképet láthatunk, mint azt megszokhattuk. A lombhullatók minden öltözéküktől megszabadulva várják a tavaszt, a kert pedig sokkal tágasabbnak, üresebbnek tűnik, mint máskor. Az örökzöldek persze ilyenkor is helyt állnak, mondhatnánk, rájuk bizton számíthatunk minden évszakban. Ez azonban előny és hátrány is lehet. Hazánk klímáján természetesen több nagyon fontos kivételtől eltekintve a legtöbb örökzöld a fenyőfélék közül kerül ki, a tűlevelűeken túl a borókákat, tujákat, hamisciprusokat, ciprusokat is beleértve. Róluk érdemes tudni, hogy rendszertanilag a virágos növényekhez (nyitvatermők) tartoznak, azonban dekorációs, esztétikai szempontból a kertbarátok a virágzó növény alatt más értenek. Az igazi, díszes virággal felvértezett növények legnagyobb része azonban lombhullató, s bizony télen keveset mutatnak magukból. Ezért nem előnyös, ha csak örökzöldek, illetve csak lombhullatók alkotják a kert növényzetét, ezek megfelelő arányú keveréke azonban nagyon jól működhet, minden évszakban tartogathat meglepetést.
Idáig örökzöldekről és lombhullatókról beszéltünk, a két végletről, de ahogy az életben sem beszélhetünk csak feketéről és fehérről, a növények között is találhatunk a kettő kategória közé esőket, ők az úgynevezett télizöldek. Kevésbé ismert kategória, pedig bizonyára sokan találkoznak képviselőikkel. A télizöldeken a tél beköszöntével is fennmaradnak a levelek, vagy mind, vagy nagyobb részük, s gyakran csak a tél második felében a nagyon komoly hidegek során hullatják le őket, de enyhébb teleken, amelyek az előzőek is voltak csak tavasszal, az új levelek fakadásakor váltak már a régiektől. A télizöldek jellemzően lomblevelű, virágos növények, ezért is képeznek kiváló kompromisszumot a kertben, dekorativitásban inkább a lombhullatókhoz hasonlítanak, azonban télen sincsenek üres foltok helyükön.
Talán a legismertebb télizöld, amellyel szerencsére sok kertben lehet találkozni, a fagyal. Elsősorban sövényként ismert, hiszen nagyon szép, sűrű, keskeny, de akár széles, tömött sövény is nevelhető belőle. Akár 3-4 méter magas is lehet, de rendszeres ápolással, nyírással két méternél alacsonyabb sövényként is megtartható. Több fajjal és fajtával lehet találkozni a fagyal kapcsán, a legtöbb télizöld, az egyes változatok között azonban különbség van, hogy meddig maradnak rajtuk a levelek. A legelterjedtebb széleslevelű fagyal (Ligustrum ovalifololium) és a közönséges fagyal (Ligustrum vulgare) a legtöbb esetben tél végéig megtartja jellegzetes leveleit. Közös bennük, hogy illatos sárgásfehéres vagy fehér virágaik nagyon dekoratívak. Bár szinte minden kertben sövénynövényként van jelen, szoliterként is érdekes lehet, akár természetes alakjában, de nagyon kreatívan lehet formára is nyírni, így növényszobrászkodók is előszeretettel használhatják.
A fagyal színes levelű Zafír fajtája
A bangiták régi nagy kedvenceim, közöttük is akad télizöld, egész pontosan a tavaszi bangita (Viburnum x burkwoodi). Nagyméretű, akár két méteresre megnövő dekoratív cserje, amelyen a nagyméretű levelei legtöbbször tavaszig fennmaradnak. Március-áprilisban virágzik, rózsaszínből fehérbe váltó virágai kellemesen illatosak. Elsősorban szabad állásba érdemes ültetni, hogy szépsége minél inkább érvényesüljön.
A loncok nagyon változatos nemzetség, számtalan változatuk láthatóak a kertekben a talajtakaró növényektől egészen kúszó, futókig. Kerítésekre, pergolákra sokan előszeretettel futtatnak japán loncot (Lonicera japonica), amely szintén kiváló télizöld növény. A talajon is képes elfutni, de igazán dekoratív oldalát felfelé futtatva mutatja meg. Mivel levelei télen is rajta maradnak, így kiváló takarást biztosít, akár sövényt is lehet vele helyettesíteni, ugyanis a legtöbb sövényhez képest sokkal keskenyebb helyet igényel. Nyár közepén nagyon bőven virágzik. Virágai érdekesek, rózsaszínek vagy sárgásak, jellegzetesen kétajkú „lonc virágok”, s nagyon illatosak. Hagyományos zöld levelű változata mellett létezik bordó levelű fajtája is, ami szintén nagyon látványos.
Bár az örökzöld orbáncfű (Hypericum calycinum) neve másra utal, őt is leginkább télizöldnek tartjuk, ugyanis bár levelei sokáig a növényen maradnak, tél vége felé elveszíti őket. Alacsony, leginkább talajtakarásra használható cserje, amely tarackol, így az adott területet teljesen befedi. Fő dísze nyáron nyíló, nagyméretű, sárga, sok porzószálú virágai. Elsősorban félárnyékos, árnyékos helyekre való, a tűző napot kevésbé viseli jól.
Különleges növény a hibrid orbáncfű (Hypericum Hidcote), amely magas, akár egy-másfél méteres nagyságot is elérhet. Virágai neki is nagyméretűek, sárgák, nagyon látványosak és hosszú ideig, gyakran nyár közepétől őszig a növényen a maradnak. Akár alacsony sövénynek, de ágyásokban is remekül használható.
A nyári orgonára (Buddleia daviddi) a legtöbb szakirodalom mint lombhullató növényre tekint hazánkban, azonban az előző évek enyhe telei során egyre több helyen viselkedett télizöldként. Szerencsére egyre több kertben látható, fő értéke hatalmas, illatos virágai amelyek nyáron, sokszor legnagyobb hőségben nyílnak. Jellemzően kékes, lilás, rózsaszínes, fehéres színekben pompáznak, a mézédes illatukra pillangók hada érkezik mindig. Nagytestű növény, tavasszal szinte tövig vissza kell vágni, virágot ugyanis mindig az új hajtásokon hoz, de így is eléri nyárra akár a két méteres nagyságot.
A télizöld növényekre nem szabad teljes értékű örökzöldekként tekinteni, a levelek rajtuk maradását ugyanis az időjárás nagyban befolyásolja. Az elmúlt évek enyhe telein szinte minden felsorolt növényen egészen kora tavaszig fennmaradtak a levelek. Előfordulhat azonban, hogy egy nagyon kemény télen már karácsony körül búcsút intenek nekik.
Érdemes a kert növényzetét úgy összeállítani, hogy a lombhullatók, örökzöldek, télizöldek együtt alkossanak egy egészet, minden időszaknak meg legyenek a maga színei.